elvislo

Azt iszom, mert épp nincs más. Kezdek gondolkozni azon, hogy ki lehet az, akinek őszintén el tudom mondani a gondjaimat, problémáimat, és még csak nem is sértem meg vele. Anyukámnak már nem nagyon. Nehezen kezelem, hogy a munkahelyen ő a főnököm, és elvárja, hogy úgy is kezeljem, itthon meg ő a "mama". Innentől kezdve hogyan mondjam el, hogy a főnököm úgy beszélt velem, hogy nem volt jó?:) Ráadásul amikor elmondanám a más gondjaimat, akkor meg sajnos az érzelmek kihoznak belőlem egy hozzáfűzött "faszomba", illetve esetleg "kurva életbe'" kifejezést, amire kijelentette, hogy ezzel őt alázom meg. Jó, akkor nem mondok semmit. Édesapámnak nem, mert leszakadna a padlás, ha elkezdeném sorolni, hogy milyen "rossz" döntéseket hozott az én életemben. Szerintem. A haverokat már nem is akarom terhelni, mert mindig ugyan azokat mondom, és amit ők megoldásként felhoznak, arra sajna képtelen vagyok úgy érzem. Tehát meg kellene változnom, de ahhoz kellene valami impulzus, ami elindít. Ráadásul nekik is megvannak a saját gondjaik, amik nagyságrendekkel überelik az enyéimet, ezért még én érzem szarul magam, hogy ilyen problémáim vannak. A hugommal tudnék ilyenekről beszélni, de ő sajnos nem áll mindig két lábbal a földön. Tehát szopcsi és ananászlé + vodka.