Ismét nem jött össze. Komolyan már kínomban röhögök, és azt várom, hogy mikor lesz olyan bejegyzés, hogy ippéyo, siker meg boldogság. Kezdem azt gondolni, hogy valami baj van velem. Vagy a világgal. De a világot okolni az összes sikertelenségért hazugság. Pedig most nagyon lelkes voltam. Igazából nem is emlékszem mikor lelkesedtem valamiért ennyire. Izgulás, de a jobbik fajtából. És még mérges, döhös sem lehetek, meg nem is vagyok, de legbelül ordítok, immár sokadszorra. Nem csináltam semmi rosszat, úgy érzem, hogy nem is hibáztam, és mégis én szopok. Utálom ezt az érzést. Ja ma szülinapom van, tehát boldog szülcsinapcsit Andris. Tegnap még sikerült a zp-ben éjfélig pálinkázni, a lelkemet ápolni és a barátoktól meghallgatni a heppibörszdéjt. Amúgy ma jöttem rá, hogy kiknek vagyok fontos. Ki köszönt fel, még ha egy 20 Ft-os esemessel is. Köszönöm nekik, hogy vannak nekem!
Második apukámtól ma kaptam egy üveg viszkit, tehát viszkikóla lesz a menü este a Margitszigeten. Szeszkor Marci is ma született, csak ő egy évvel még idősebb nálam. A vén szar:) Remélhetőleg kellemes társaságban fogok betoszcsizni, aminek persze semmi értelme, és lehetne sokkal hasznosabban is tölteni az estét, de egy kicsit enyhíti a lelkemet nyomó súlyos terhet. Tudom, valaki elveszti a fél lábát, meg fogyatékkal születik, de az ember mindig úgy érzi, hogy az ő problémái a legnagyobbak a világon. Komolyan eljöhetne már az a valaki, aki számomra 100%-ig megfelelő, nincs semmi de, meg ha, ha róla beszélek, és pont én is úgy jó vagyok neki, ahogy vagyok. Erre természetesen a többiek azt mondják, hogy ki kell várni, meg faszom, de őszintén, te meddig várnál, hogy a sült galamb a szádba repüljön? Én inkább próbálkoznék, de valahogy sosem jutok el a sikerig. Ennek következtében persze az embernek még a kedve is elmegy a próbálkozástól. A félmegoldásoknak meg tudom mi lesz a vége. Bassza meg 26 vagyok, értelmes, normális, dolgozom, tanulok, kűzdök, az első díj meg mindig valami seggfejé!