Köszi szépen mindenkinek, aki ott volt a dürerben, és megnézett minket. Elég jól sikerült buli volt annak ellenére, hogy Tamáska már koncert előtt betoszott, és a wireless-ét meg a pedálját nem tudta összedugni az erősítőjével. Kurvabonyolult dolog, na.
Ismét elkezdődött egy hét, amiből már most elegem van. Holnapra kéne csinálni valami ütemtervet és prezentációt a félévi egyetemi önlabos projektről. Ezzel csak az a bajom, hogy mivel egész nyáron meló volt, így nem tudtam foglalkozni vele, meg amúgy is enyhe émelygést érzek a gyomromban, ha valami fejlesztőkörnyezet elé kell ülnöm. Tehát a projektben változás nem történt. Mindazonáltal fingom nincs, hogy év közben meló és egyéb elfoglaltságaim mellett mennyit tudok majd foglalkozni a dologgal. De azt mégsem mondhatom holnap, hogy bocs Gábor, nem tudok ütemtervet szülni, mert lövésem sincs, hogy mennyi időm lesz. A hétvégén is kreszt kellett volna tanulni, amivel izmos másfél órát ha foglalkoztam. Holnap elvileg mennénk Scooter koncertre egyetemi napokon, de már ezen is komolyan gondolkozom. Tuti másnap mosottszar effektus, reggel előadás, munka, csüt kreszvizsga, lehet, hogy nem bulizgatni kéne menni. A hétvégém kilőve, mert természetesen családi program vidéken, amit nem lehet lemondani. Tanulásra nagyon ott se lesz alkalmam, mivel ha tanulnék, akkor mi a picsáért mennék le? Ahhoz egy üres szoba kell, meg nyugalom, meg net. Tehát rövidre zárva a dolgot ismét jól kibasztam magammal. A kibaszás ott kezdődött, hogy olyasmi suliba mentem, ami nem érdekel és kurvanehéz. Ott folytatódott, hogy elhittem, hogy lesz ez könnyebb, meg jobb. Most ott tartok, hogy mi a picsáért nem hagytam ott vagy fejeztem volna már be, és akkor nem kéne a munkát a tanulást, a házimunkát, a két családomat, a vezetést meg az összes többi faszságot összeegyeztetni. Aki esetleg nem hinné el, hogy ez kicsit megterhelő, az próbálja ki.
Csak hogy valami pozitívat is írjak: pénteken voltam elsősegély tanfolyamon. Na ott volt egy olyan lány, akit szerintem feleségül vettem volna. De természetesen a nevét sem tudtam meg, valamint az ilyeneknek mindig van barátja, továbbá még ha bepróbálkoztam volna valami olyasmi átlátszó szar dumával, hogy nem iszunk-e meg valami kávét, akkor gondolom egyrészt tapintatosan elhajt a picsába, másrészt meg kis zenekarommal próbáltunk 8-10-ig. Tudjátok azzal, ahol a gitáros nem tudja összedugni a szarjait, pedig már 3 éve toljuk...
Tehát eléggé céltalannak és értelmetlennek látom most a jövőt. Miért kűzdjek, ha mindenem megvan, miért kűzdjek egy olyan diplomáért, amely szakmában nem leszek jó szakember, csak kontár, miért kűzdök a zenekaromért, ha az csak nekem olyan fontos amilyen, miért nem merek gyökeresen változtatni az életemen, miért nem sikerül csak valami kis felületet biztosítani, hogy esélyem legyen az olyan lányoknál, akik ennyire tetszenek, miért van az, hogy ha meg sikerül, akkor előbb-utóbb elbaszom?
Kommentezni nem kell, a kérdések költői jellegűek...
